Gyökértől lombig [antikvár]

A költő, akit figyelmükbe szeretnék ajánlani, régi barátom. Iskolatársak voltunk. Néhány osztállyal megelőzött a tiszántúli városka gimnáziumában, néhány évvel korábban kezdte élni, mint én, azt a sorsot, amely mindannyiunkra várt a negyvenes évek elején. Nem vagyok elfogult sem az ember, sem a költő javára, de verseit olvasva, talán másoknál közelebbről látom az embert is, a költőt is, minden küzdelmével és szenvedésével. Ez az ember, ez a költő, ahhoz a generációhoz tartozik, amely az első világháború után született, a két háború közötti válságok idején kezdett el érezni, gondolkozni, s még mielőtt felnőtté érhetett volna, máris rászakadt a második világháború iszonyata. Ennek a generációnak a pályája megtört, még mielőtt fölívelhetett volna. Gránátbecsapódások és bombarobbanások temették el az ifjúság elektromosságával izzó első terveit, elképzeléseit. Az emberi érzéseknek is a fonákját ismerte meg előbb, nem a színét: gyűlöletet tanítottak az iskolában, meghunyászkodást a templomban, óvatosságot a családban. Később, ahogy a háború folyamán lassanként az egész ország egyetlen nagy bunkerré változott, halálraítélt üldözők és feltámadást váró üldözöttek földalatti labirintusává, a végét járó fasizmus ezt a fiatalsága miatt leginkább kiszolgáltatott korosztályt sújtotta talán a legtöbb halállal, szorongással, félelemmel.