Győry Vilmos költeményei [antikvár]

A negyvenes évek mozgalmainak lezajlása után nemcsak államéletünk változott, hanem az irodalom is lényegesen más jelleget öltött. Politikai téren a forradalmi törekvések szenvedőleges ellentállássá csöndesültek, költészetünknek pedig mindig erősen nemzeti, sőt izgató hangja egy időre legalább teljesen elnémult. Petőfi betölté missióját és társai a nemzeti apathia nyomása alatt, valamint az idegen kormány önkénye által szorongattatva, mint néma árnyak bújdostak az országban. A múlttal szakítva, s a jövőért vívott harczban leveretve, csak az emlékezet és remény romjain ingott a jelen, melynek közhangulata nem nyújthatott tápot a költői inspiratiónak. Azért még akkor is, mikor a szellemi élet már-már ébredezni kezdett, a tudomány művelése újabb lendületet vett, s a journalistika is megizmosodott: költészetünk, és főleg ennek lyrai ága, még sokáig hallgatott. Tompa volt az első, ki lerázva magáról a belső apathia és külső kényszer nyűgeit, allegoriai leplezetű elegiákban fejezte ki a nemzeti fájdalmat, és önérzetre buzdítva az elhallgatott költőket, dalra serkentette ama lelkes szavaival: "Fiaim, csak énekeljetek!"