Hajnali 3 [antikvár]

Varga Mátyás legújabb kötetében hangokat hallunk: emberek szólítják, szólongatják egymást. Szavaikban félelmek, emlékek és vágyak fogalmazódnak meg, s hol kétségbeesetten, hol meg beletörődéssel, szinte derűvel kutatják az események értelmét, építik szabadságukat és tanulják a felejtést. Megszólalásuk terét a sorsok illeszkedésének sajátos, ismétlődő ideiglenessége képezi. Talán abban bíznak, hogy meghallja őket valaki, de az is lehet, hogy már csak merő megszokásból ragaszkodnak élesre koptatott - önigazoló, vagy magukat is leleplező - mondataikhoz. Kik ezek? Talán ők hárman. Talán távoli rokonaink, vagy közeli ismerőseink. De az is lehet, hogy mi magunk vagyunk. A hajnali 3 cikluscímei és a kötet szerkezete több ponton is utal a négyszáz éve elhunyt zeneszerző, Carlo Gesualdo rendkívüli vokális művére, amelyet Tenebra címen emleget a zenetörténet. Gesulado nagycsütörtök (feria quinta), nagypéntek (feria sexta) és nagyszombat (sabbato sancto) reggelre írt responsorium-gyűjteménye s a zeneszerző botrányos élete (harmincévesen tetten éri, majd megöli a feleségét és annak szeretőjét) pedig olyan metakontextust képez, amely egyidejűleg olvassa újra és felejti el azt a történetet. A hajnali 3 verseinek intenzitása az éjszaka (a tenebra) legmélyéről felhozott szavakból fakad. Felkavaróak és gyógyítóak. // nem vagy vezeklő, hiába rendezed meg, hogy minden este összeverjenek, talán jót tesz a fájdalom, bár ezek az öklök még túl fiatalok, csak ritkán találják el a mértéket. - nem érdekel, hogy egymásközt mit beszélnek, amikor csapzott tarkójukat törölgetik, és miként írják l e a sötétséget, ami végső soron kényszerlakhelyed.