Hajnali ​kút [antikvár]

Acsai ​Roland kevés szavú költő. Egyik verse a kettős szivárványról szól, abban elmondja, « hogy a szivárvány nem ér véget / A szikláknál, a víznél, folytatódik bennük is, // A föld alatt is: átszelve bazaltot, sötét ásványt, / Vakond-járatot – és teljes kört fut. » Őt a szivárvány nem mint valami elavult szépséghordozó érdekli, ebből a jelenségből épp az fontos számára, ami nem látszik: a teljes kör. Acsai képes láttatni és elhitetni velünk, hogy minden, létében szükségszerűen csonka és hiányos dolog megfutja a maga teljes körét. Szavai a teljes kör helyett vannak itt. Művei tájleíró versek, de mindig a táj mögött, alatt, a kövekben, a vakond-járatokban, az emberi lélek belsejében megtett teljes körre utalnak. A hajnali kút meglehet, hogy nem más, mint egy csecsemő szőke fején a kutacs. Persze az ábrázolt táj, a versek első, felső, látható és olvasható síkja sem lényegtelen. Acsai Roland nem délre vágyik, nem nyugatra tekint, nem a kelet után sóhajtozik, hanem északra megy, a finnországi kötet után itt vannak a norvég versek. Egy fjord és a benne fölmerülő alaksejtelem, egy bálna; hidegvérű sziklák, Wittgenstein norvégiai házának hűlt helye. Wittgenstein szellemi önállóságának és merészségének hűlt helye az európai kultúrában. Acsai, legalábbis gesztusaiban és szövegeinek logikai csupaszságában, nem annyira radikális, mint mestere, de ő is bátran műfaja, a költészet alapjaihoz nyúl vissza, lebontva fölülük mindent, ami esendő, mulandó, egyszeri. «Wittgenstein faházát hiába /Keresnénk: csak kőből hordott // Alapzata látható a hegyen. / A hegyen, mely mintha maga is // Egy letűnt óriás vagy isten / Egykor állt házának alapzata lenne. » Acsai Roland egy isten házának alapzatát tárja föl, nos, ez az isten nyilván nem a délszaki Apolló, de mégiscsak a költészet istene, talán egy verselő troll lakóhelyének maradéka lehet a hegy, ami alatt térben és időben folytatódhat a teljes kör, megtaláljuk a líra értelmét, a merengés lehetőségét, és végül, a szerző legnagyobb örömére, megtaláljuk önmagunkat. Vörös István