Bővebb ismertető
Részlet:
Mikor a bánat hajdan meglepett
S szivemre szállott, zordon, néma gyásszal,
Mint őszi tájra száll a lomha köd:
Sokszor esengém akkor a halált,
Mely a szem fényes világát kioltja, S elállva vérünk patakzó futását,
Olyanná tészi a zajgó kebelt,
Minő a hangos szőlőhegy leszen,
Ha víg szüretje egyszer véget ért:
Pusztán enyésző, elhagyott