Harang és kötél [antikvár]

VALAMIKOR Valamikor, pille-koromban piros pipacs volt a világ. Álmaimat nem rémítették tigrispofájú éjszakák. Valamikor repülni tudtam margarétás mezők fölött, s vasárnapok harangszavában a lelkem megtörülközött. Valamikorból sohanap lett Pipacsok ajkán vér csorog; villámló éjek udvarában megvesznek a komondorok; tücskök koporsó-feketében zokogják át a réteket, ők is tudják: a nagyvilágban valami széttört, szétesett. És mégis Ha egy madár átszáll dérütötte fejem fölött, minden szárnycsapás húz magával, béklyó, hurok hiába köt: vállukra emelnek a fények, szállok, elárvult hópihe, s eszébe juttatom az égnek: én is voltam valakije