Harangi László versei [antikvár]

Előszó*Azok et verseik, melyekkel az olvasó ebben a könyvben megismerkedik, legnagyobbrészt nem készültek a nyilvánosság számára. Egy mély belső életet élő lelki-ember élte lei bennük legbelsőbb élményeit, azokat, amelyekhez érzése szerint nincs köze a nagy világnak és nincs köze az írói mesterségnek. Ami legbelül, a lélek és az Isten szent magányában foglalkoztatta, atzt írta beléjük, önmaga számára és az Úristen számárra, és annak az egy-két szeretett léleknek, akik legközelebb álltak hozzá. Legnagyobb részüket nem is látta más, és inkább csak a körülmények szeszélyes játéka hozta, hogy eigyikük-másikuk megjelent itt vagy ott azokban a lapokban, amelyekkel írói működése összefűzte.Ezek a versek hát nem készültek irodalom"-nak. Inkább talán egy lelki napló részleteinek kellene tekintenünk őket, szemelvényeknek egy mélyen kontemplativ lélek elmélkedéseiből. Mégis, ha az irodalom nem más, mint igaz emberi élmények igaz művészi formájú kifejezése, akkor ezek a versek a legtisztább irodalomhoz tartoznak, ez a költészet esztétikai szempontból is tiszta, hangosság és újszerűség nélkül is megragadó, szándékosság nélkül is eredeti. Igazi tiszta személyes lira: amelyből az olvasó elsősorban egy vonzó, érdekes és nem közönséges lélek képét ismeri meg és ennek az egyéniségnek képében látja meg az örök-ember képét, benne a magáét. Aki ezt a lelki tartalmat keresi benne, csakhamar meglepve fogja tapasztalni, hogy művészi élményben volt3