Heine forradalmi versei [antikvár]

Heine verseinek ez a magyarnyelvű gyüjteménye nem azt a célt szolgálja, hogy időszerűvé tegye Heinét. Heine sohasem volt időszerűtlen, sem életében, sem halála óta. S ez ebben az esetben többet jelent puszta szóvirágnál.Kezdjük ott, hogy Heine valóban benne élt korában, úgyhogy költeményeinek egy jelentékeny része "Zeitgedicht", időhöz kapcsolt aktuális vers. Nemcsak goethei értelemben volt alkalmi költő - bár abban is nagyon -, született lírikus, aki azt énekelte, amit érzett, így elsősorban a szerelmet. Ezen túl azonban nem átallotta kora vágyait, követeléseit, sőt napi eseményeit is megszólaltatni az egekbe zengő húrokon. Mert ezek a vágyak, törekvések, sőt napi események is érzelmeket kavartak föl benne és ez a nagy költő minden érzést egyformán megéneklésre méltónak ítélt. Nem kérdezte, vajjon elíziumi röptében nem cipel-e fölös terhet magával, mikor "örök emberi" értékekkel megtömött útibőröndje mellett magával vitte azt a szedett-vedett holmit is, melyet a pillanat adott a kezeügyébe. Így lett politikai költő és ehhez a nem könnyű feladathoz magával hozta a nagy lírikus, a csak világirodalmi mértékkel mérhető lírikus egész elhivítottságát. Mint gyermek- és ifjúkora szerelmeit és csalódásait, később betegségtől megnyomorított férfikora keserűségét, - úgy énekelte ki magából azt is, amit kora politikai és szociális viszonyairól gondolt és főként érzett. S itt is két nagyszerű tulajdonságával emelkedett a legnagyobbak közé: őszinteségével és formateremtő géniuszával, szuverén költői kifejezőkészségével. Itt is, akárcsak a "tiszta líra" fennkölt birodalmában - amely azonban csak német és német nevelésű filisztereknek fennköltebb, mert Heine maga nem értékelt, nem becsülte többre vagy kevesebbre egyik mondanivalóját másiknál - volt mondanivalója és el tudta mondani. Költő ennél többet nem tehet...