Himnuszok könyve [antikvár]

A régi költészet tiszteletre méltó préselt virágai és melegházban csodált növényei mellett az egyház latin himnuszköltészete olyan, mint egy eleven és örökzöld ősi fenyőrengeteg. Élő ez a költészet kétféleképpen is. A mindennapi használat eleven életét éli a katolikus liturgiában, a mise, a zsolozsma, a különböző szertartások máig meg nem szakadt gyakorlatában. És él, titokzatos, de nem kevésbé eleven életet a modern európai lírában. Mint Babits írja: "tudva vagy tudatlanul, mindannyian e jámbor középkori himnuszköltők örökösei vagyunk; formában, színben, érzésben, gondolatban egyformán tőlük függünk, és koldusok lennénk őnélkülük". Miben áll ezeknek a himnuszoknak páratlan értéke? Kristályosan tiszta, kimért tökéletességű, egyetemes érvényű formákban a legnagyobbat adják, ami a költészetnek egyáltalán hozzáférhető: a legnagyobb közösségi élményeken át a legnagyobb egyéni élményeket: azt, ami az emberben végtelen, örökkévaló, isteni. Édestestvére ez a költészet a másik legnagyobbnak, a zsoltárokénak. Amaz talán egy fokkal erőteljesebb, emez színesebb, melegebb, európaibb: egy fokkal jobban a mienk. Jobban a mienk formában is. Hiszen a születő európai nyelvek zenéje és hangsúlyviszonyai teremtették meg ritmikáját, a felnövő friss nemzetek észjárása, képzelete alakította ki belső formáit. A nagy európai keresztény család közös gondolati és érzelmi kincse, élményi és ízlésbeli gazdagsága halmozódik fel benne - de mindegyik nemzet beléleheli a maga egyéni lelkének frissességét, nemzeti ízeinek édességét is...