Holt zendülő [antikvár]

Nem kell hosszú élet, messzi széttekintés ahhoz, hogy az ember megélje azokat az örömöket, melyeket a csendes szemlélődés, a szűk körülmények között adódó belső élmények nyújtanak, és ahhoz is elegendő egy vita brevis, hogy átszenvedje azokat a keserűségeket, fájdalmakat, amelyeknek átélésére a közeli s távolabbi körülmények kényszerítik. Ezt mutatja a huszonöt évesen elhunyt költő élete is. Egy pohár borban ott üdít vagy kábít az egész hordó zamata. A költő sós könnyei egy kis magányos szobában az egész világ fonákságait sirathatják. íme a cseppben a tenger, a részben az egész, s bennünk az egész emberiség. Vöröss Istvánnak, a béna vásárhelyi költőnek az életútja mindössze huszonöt esztendő volt. S ebből a huszonöt esztendőből is a leghosszabb szakaszt a kisgyermekkor jelentette, melynek folyamán a költői adottságok még nem emelkedhettek a készségek szintjére. A gyermekben a költő csak a gimnázium első éveiben jelentkezett, az eszmélkedés kezdeteinek idején. A gyermekifjú a nap egyik felét az emeleti tanteremben töltötte. Az első sor jobb szélén, a tanyavilágra nyíló ablak mellett volt a helye. Onnan bámulta „hódmező" távlatait, vagy figyelte az őt érdeklő tanári szókat. Együtt bólintott velem, ha mondanivalómat érdekesnek találta, és felhúzott szemöldökkel együtt tiltakozott velem, ha mondanivalóimban tiltakozást érzett. Repesett a tekintete, mikor hozzákezdhetett dolgozata tételének megírásához, és megvallom, én is repesve vittem haza a füzeteket, és az ő dolgozatát olvastam el először. Éreztem, nagyobb dolog van itt készülőben. Diáktársai tolták kerekes székét végig az utcákon az iskoláig, majd onnan haza. Ugyancsak diáktársai vitték ki őt, a béna diáktársat, vakációk idején a város határába, hogy ő is lásson tágabb világot, a tanyákat, a Tiszát. Ez a világ lett aztán az ő végső határköre. Odahaza az anyai szeretet közvetített számára élményeket. A sötétes kis szobában az udvaron, az utcákon és az iskolában elébe kerülő emberek, tárgyak, rezzenetnyi események, analógiák és asszimilációk kezdtek versekbe rendeződni, és 13-14 éves korában már bontakozott benne az érlelődő költő. Verseit eleinte szemérmesen titkolta, de mikor látta, hogy társai úgyis hozzám hozzák elszóródó verseit, megadta magát, ideadta versesfüzetét. Nem várhattam tovább, a tökéletesség felé törekvő két verseskötetének (Papírsárkány, Üvegpohár) meg kellett jelenni. A diáktársak és más jóbarátok adták össze a nyomdaköltséget.