Honvágy [antikvár]

Martonos Mint gyermek anyja keblén, úgy pihen békés kicsi falum, Martonos, a szép, kaiiyargós Tisza ölén, falum, mint régen, most is olyan otthonos. A szépen szóló harangzúgás, muskátlis ablakok s aprócska házai, fűzfák lombján varjúkárogás és kéklő magasban a pacsirták dalai. Ma is aranykalásztól ring a határ, búzavirág s pipacs virít elfeledten, zöldellő paprikán a délibáb táncot jár, kukoricán szellő pihen, még meg se rebben. Emberek várnak a virradatra, duzzadó földekre, gazdag termésre, ha érlelő napsugár hullt a tájra, dől a búzatábla az aratók rendjére. Hajnalban Tiszára megy a halász, hálóját röpíti, gazdag fogást reméli. Nap bíborában tücsök dúdorász, e muzsikát tarka lepkék tánca kíséri. Falum felett nyári zápor után, ' mint ékes korona, ragyog a szivárvány, virág éled, madár dalol e délután, örökre szívemben él a gyönyörű látvány. I Lassan csendes éj borul a tájra, már alusznak az aranyszemű csillagok s a Hold fátyoltakarót ejt a múltra, aludj, álmodj kicsi falum, jó éjt kívánok. ' Búcsúzom, s mint hazajáró lélek, j az éjben tovább csavargok, míg élek. í ij Martonos - Szabadka, 1995. július 6. ' f*