Hortobágy mellyéke [antikvár]

Részlet: "Az ember és a természet kapcsolata magyarázatra nem szoruló adottság. József Attila a természetet kitűnő, egyébként antik fogantatású metaforával "anyaölnek" nevezi, a társadalmat pedig "komor férfitársnak". Az első kép ősrégi és mitikus, a második teljesen modern. A természeti környezet azonban még nem táj. Ez utóbbi fogalom az emberi kutúra teremtménye, azt is mondhatjuk: műalkotás. Az emberi élet, a mindennapos tevékenység színtere nagyon lassan, évszázadok fejlődése során válik különleges érzelmi tartalmak és esztétikai értékek hordozójává, azaz tájjá. Az irodalomtudomány régen felfigyelt e fejlődés menetére, s megállapította, hogy az ókor embere számára csak a hasznos táj volt szép: a görögnek az olajfaliget, a gabonatermő síkság, a "bíborszínű" tenger, a bibliai Kánaán jelzője "tejjel-mézzel" folyó. A vad, sziklás hegyvidéket a korai romantikus irodalomig senki nem tartotta szépnek..."