Hűség [antikvár]

Minden költői életmű zárt világ, amelyet a többitől éles határvonalak választanak el. A középpontban az önmagát föltáró, egyedi és megismételhetetlen jelenség, a személyiség rejlik, s az olvasó voltaképpen minden esetben ezzel a szellemlénnyel találkozik. A versek látszólag az érzékelhető világ tükörképei, azonban ezek a képek nem egyszerű fotómásolatok, inkább a rezgő víztükörben látható, el - és föl-föltűnő jelenségekre emlékeztetnek. Lényegében a lélek rezonanciájáról van itt szó, a művészi hatáskeltés titkáról. Nádas Erzsébet költői világát is ilyen tekintetben kell megközelítenünk. Költészete a mindennapok poézise, ám a közismert életmozzanatok és természeti képek felvillanó rajzolatai mögül egy másik, sokkal lényegesebb kép is elődereng, az alkotó személyiségé. Aki „őrzője minden jónak, minden szépnek" s akinek hite egy rendíthetetlen, magasabb rendű eszmeiségben gyökeredzik.