Hűtlen idő [antikvár]

Lehet-e jellemzőbb valami egy nemzet lelkületére, mint az, hogy kiválasztja az évnek egy napját és a költészet ünnepévé teszi ? Kifejezi szeretetét, megbecsülését egy olyan művészet iránt, melynek eszköze a szó, mely valójában mindannyiunk birtokában van. Mégis keveseknek adatik meg a képesség, hogy úgy tudja azokat rendbe szedni, hogy helyettünk és értünk mondják el érzéseinket, riadalmunkat, lelkesedésünket, véleményünket. Az, hogy a választás tragikus életű és halálú költőnk, József Attila születésnapjára esett, külön szimbólumot hordoz magában. Mert kik vagyunk mi magyarok ? Egy kis nép, egy a földgömbön alig megtalálható folttal jelzett hazában, egy nyelvvel, amit rajtunk kívül senki nem ért. Amióta megtelepedtünk a Kárpát-medencében, melyet otthonunkká tettünk, puszta létünkért is állandóan küzdünk. Magányosan és törékenyen élünk, prédájaként a nagyoknak és erőseknek. Gazdálkodnunk kell idővel, erővel, anyaggal. Szeretnénk, ha értenének, ha éreznének. Ebben segít minket a költészet a maga gyönyörű eszközeivel. Különleges nép vagyunk ? Én azt hiszem igen, és bocsájtassék meg nekem ez az elfogultság ! Számszerűleg vizsgálva is a talentumok aránya kicsinységünkhöz viszonyítva hatalmas, bármely kort idézzük fel történelmünkből. Ahogy a gyémánt csiszolódik egyre értékesebbé, hosszú évezredek viszontagságai között, úgy tettek szenvedéseink, megpróbáltatásaink minket is azzá amik vagyunk, igaz kincsévé az emberiségnek. Ma, amikor kissé elbizonytalanodva nézünk körül ebben az összekuszálódott világban, gyakran tesszük föl a kérdést, van-e létjogosultsága a művészeteknek, ezen belül a költészetnek, s szükségünk van-e rá a XXI. század küszöbén ? A mi válaszunkat ez a kiadvány bizonyítja. Az Önökét pedig az, hogy elolvassák. Kardos M. Zsöte