Így látom világom [antikvár]

ELŐSZÓ "Nem lehet úgy élni, hogy az ember örökös összehasonlításokat tesz az elhagyott és az új körülmények között." Grosics Gyula a Fekete Párduc. Ha valaki csak átlapozza ezt a kötetet, azonnal megfordulhat fejében a kérdés: mi jött létre először, a kép, vagy a vers? Olyan ez, mint a tojás vagy a tyúk kérdése. Nehéz megválaszolni. A legtöbb esetben, amikor megláttam a témát és elkattintottam fényképezőgépem zárszerkezetét azonnal megszólalt bennem egy még ki nem mondott, meg nem fogalmazott gondolat. A legtöbb esetben nem rutinszerűen fényképeztem. Tudtam, illetve éreztem, hogy mit kell, mit érdemes a témában észre vennem, rögzítenem. Nem lett volna jó fotóriporter belőlem, mert csak az a dolog ragadja meg figyelmemet, ami lelkemhez közel áll. Nehezen programozható egyéniség vagyok. A közmondás szerint a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Gyakran lehajoltam, és csak akkor vettem észre, hogy abból a perspektívából másként néz ki a világ. Előfordult az is, amikor az alkotott képek,2 ragadták meg figyelmemet és indítottak el agyamban az indukciós folyamatot. A kép és a gondolat, mint sziámi ikrek születnek meg bennem, tehát egyáltalán nem, vagy nehezen lehet szétválasztani őket. Sokan és sokszor vetették szememre, hogy fűzfapoéta3 vagyok. Pejoratív4 értelemben is vállalom. Szívesen játszom a szavakkal, rímekkel, de legalább ismerem és szeretem anyanyelvemet. Az érzelgősséget is vállalom, sőt igyekszem írásaimban, kapcsolataimban tovább adni. Inkább maradjak olyannak amilyen vagyok, érthető, kritizálható autodidakta, mint az érthetetlenség köntösébe burkolódzó, ön-misztifikáló6, ezáltal érdeklődést kiváltó tanult VALAKI. Ez az én Ars Poetica 7-m.