Ilyenkor ősszel [antikvár]

„ ... Lepkék szárnya alá a vers" Az erdélyi költészetnek, attól függően, hol, ki mellett állunk meg éppen körülnézni a tájban felsorakozó dombok, hegyek, vonulatok láthatárán, nyilvánvaló, hogy egy lassan-lassan betelő félévszázad óta van egy Csávossy-hangulatú pontja is, az ő nevével, kiteljesedő életművével jelzett és jegyzett „onnan nézek szerteszét"-je. Szőlőlevelek lengenek legében, metrumaiban, pedig ahhoz képest, hogy aránylag kevesebb bordalt írt az urbánus aszfaltköltőknél (Petőfiről is mondják, hogy ahhoz képest amennyi bordala van, nem volt borissza) - bizony Csávossy a valóságos bor valódi özönét irányította tényleges poharainkba, vérereinkbe. Ezt a paradoxont még azzal is fokozni lehet, hogy O aztán sosem volt a mámorítás, a berúgatás, a leitatás, az eszméleteltérítés párthíve, legfennebb a kibuggyanó valóságos és jelképes könnyek felitatásával próbálkozott meg költőprogramjában, főleg poétához illő szó-felleg, rím-vatta és muzsika-tépés alkalmazásával, vigaszával. Egyszerre a kinti, természeti, tájbeli szépség s a belső csendért imádkozó, de a szenvedéssel elbíbelődő terek, varázslatok, szertartások költője Csávossy György is. Ennek az IS-nek szerepe, rangja van itt, mint tábornoki rendjelnek, megszolgált lovagi keresztnek vagy káplán csontcsillagnak bármely seregben. Mert az utóbbi (lassan betelő) évszázadban Erdély története futamodók honvágyával és lehulló hideg havak, vérzivatarok harmatával dúsulhatott az irodalmában is, de a meghatározó vonulatot, az ébrentartó folytonosságot, a józan kitörést a bekerítésből a nagyon is egymás közelében felsorakozó bárdok velszisége jellemzi. Ehhez az angyalkarhoz tartozik Ő is, aki 56 őszén egy olyan összeállításba keveredve kerül a nyilvánosság elé, mely az akkori zajlásban egy frissen induló és újító hangú-hangulatú nemzedéket jelent be. Ám túl a „falra írt nevek elégiáján", azon az örök gondon-kérdésen, hogy „lesz-e még tő, mely nekünk terem" s annak melankolikus szélbekiáltásán, hogy „gazdátlan könyv az élet", Csávossy visszapillantó válogatásának mint új verseskönyvnek a saját üzenete, szentenciája, kiút-találása és tálalása ez: az érzékenységtől szenvedünk fokozottabban, észveszejtőbben, az anyanyelvünket féltjük, de az anyanyelvünk s az érzékenységünk segített és segít túlélni mindig, költői és valóságos értelemben. A Csávossy-pontról körülszemlélve is, ebben a tudatban térhet magához lelkiismeretünk és önbizalmunk. Lászlóffy Aladár