Bővebb ismertető
„Öledben pojácák / Koloncok lábadon / Nyakadon piócák" - kesereg Kicsiny kis országom című versében Csató László. Ezt a verset olvastam először tőle, amikor találomra felütöttem Porfelhőben című kötetét. És ezzel azon nyomban megnyert magának. Olyan költő, aki szívén viseli a hazája sorsát. Nem divat manapság. A közéleti érzékenységgel (is) megvert dalnokot mostanában „leútálják" a Parnasszusról. Kényelmetlen ugyanis. A mai kornak jobban kedvez a hatalomra ártalmatlan, a társadalom ügyeibe magát bele nem ártó posztmodem.
Napjainkban sokan írnak verset. Valamiféle terápia ez a tömegen belüli elmagányosodás ellen. A dologban az a meglepő, hogy olyankor sokszorozódik meg a versfaragók száma, amikor a műfaj - a líra műfaja - egyébként súlyos válságban van, egyre inkább rezervátumba szorul.
Csató László mindenképpen kiemelendő ebből a masszából. És nem csupán közéleti érzékenysége miatt, hanem azért, mert KÖLTŐ. A finomabb regiszterekben is otthon van, a szakmát is megtanulta, különben nem tudna olyan szabályos szonettet írni, mint a Nem jön című (Vasgolyó).
Gyanakodva vettem kézbe a köteteit - s aztán megszerettem. Valahol hát című verse (Ebben a zajban) egyértelművé tette számomra, hogy „egy brancs" vagyunk.
Olvassák el, ebben a kötetben is benne van. És sokan fogják ugyanazt érezni, amit én.
Baranyi Ferenc