Janus [antikvár]

Pröhle Sándor 1900. március 29-én, Nyíregyházán született (ikertestvére, Vilmos 1952-ben romániai internálótáborban halt meg, hogy hol, azt senki sem tudja.) Édesapja, dr. Pröhle Vilmos egyetemi tanár 1946. október 2-án hunyt el Berchtesgadenban.Középiskolai tanulmányait a gimnázium VII. osztályáig Nyíregyházán végezte, érettségit 1917-ben tett a debreceni Ref. Főgimnáziumban, ahova a család 1916 októberében költözött. 1917 őszén beiratkozott a Soproni Evangélikus Theológiai Akadémiára. Az 1918-as frontösszeomlás és az októberi forradalom következtében a románok Magyarországot a Tisza vonaláig megszállták, így családjától elszakadva a Székely Hadosztályban teljesített katonai szolgálatot. Budapest felszabadulása és a románok visszavonulása után Édesapja az 1920-as első Nemzetgyűjtési Választásoknál Debrecen város I. kerületének képviselője lett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem meghívására átvette a kelet-ázsiai nyelvek tanszékét és a család Budapestre költözött. Ekkor talált vissza családjához. Tanulmányait a Fasori Evangélikus Theológiai Akadémián folytatta. A lelkészi vizsga letétele után, 1922-ben avatták fel a Deák-téri evangélikus templomban. 1922 szeptemberétől 1923 júniusáig Soltvadkerten káplán, 1923 június 21-től október 21-ig egyházmegyei segédlelkész, 1923 októberétől hitoktató lelkész Rákospalotán. 1924-ben nősült. Felesége Koren Ida, a kiskőrösi evangélikus lelkész leánya volt. 1932-ben főnöke elhunyta után, híveinek egyhangú meghívására vezetőlelkész Rákospalotán, 1939-ben lett esperes. Már egészen fiatalon megjelent kis verseskötete, de lelkészi működésének ideje alatt hivatása, híveinek (több mint 3000 lélek) lelki gondozása, a sok prédikáció, Istentiszteletek és fontos családi események annyira lekötötték, hogy múzsája, pár kisebb, nagyrészt alkalmi vers kivételével (amiket a vihar nagyrészt sajnos elsodort) hallgatott. Erős, megalkuvást nem ismerő hazafias érzelme és az egyszerű néppel szemben uralkodó szociális igazságtalanságok felismerése tette őt nemzetiszocialistává. Ennek következményeként az 1939-es képviselő-választásoknál nyilaskeresztes programmal Rákospalota képviselőjének választották. Amikor a Parlament 1939 őszén a zsidó-törvényt megszavazta, mandátumáról lemondott, mivel a törvény embertelenségét nem egyeztethette össze papi hivatásával. A képviselőségről való lemondás után behívták katonai szolgálatra és mint tábori lelkész került fogságba Buda eleste után, 1945 februárjában. A fogságból 1947 végén szabadult. 1948-tól Balatonszepezden legátus-lelkészi megbízást kapott. 1952 januárjában felesége elhunyt. 1954 elején Budapestre költözött, és az év áprilisától mezőgazdasági gépkezelő segédmunkásként dolgozott a 45-ös Építőipari Vállalatnál. 1957 júniusában az egyházmegyei közgyűlés nyugdíjat szavazott meg részére, így segédmunkási "karrierje" véget érhetett. Az ostrom és a fogság ideje alatt talált vissza ismét a versíráshoz és kedvenc időtöltéséhez, a fafaragáshoz. Pár még meglévő munkája igazi képzőművészeti adottságról is tanúskodik. 1975. március 25-én, 4 nappal 75. életévének betöltése előtt Budapesten, szívinfarktusban elhunyt.