Japán költészet [antikvár]

A japán írás, mint közismert, a kínaiból származik. A Tang-dinasztia idején japán iskolákban nemcsak a kínai irodalmat tanították, hanem kisiskolás gyerekeknek kínaiul kellett olvasni tanulniuk és a császári udvarnál a kínai nyelv és irodalom ismerete kötelező volt. Az erős kínai hatás ellenére a Heian-korban Japán irodalma önálló utat választott. Ekkor terjedt el az egyik domináns versforma, a tanka használata. Japánban a költészetet évszázadokon át államügynek tekintették. Időről időre a császárok antológiákat állíttattak össze, hogy a szép verseket megőrizzék. Ennek köszönhető, hogy Japán az egyetlen ország, ahol a múlt költőinek művei, ha nem is hiánytalanul, de nagyrészt fennmaradtak. A tanka mellett a japán költészetben, melynek múltjában a versforma mindig jelentős szerepet játszott, a századok folyamán új versalakok tűntek fel, mint pl. a renga, de egyiknek sem volt akkora szerepe a japán irodalomban, mint a haikunak. A jó haiku a valóság parányi részletének megragadásával felidézi, vagy legalább megsejteti az egészet: a virág mögött a tájat és az évszakot, a béka ugrása mögött az élet groteszkségét, a ködbe vesző ösvény mögött a halált. A japán költők, a közhittel ellentétben, hoszszabb, sőt hosszú verseket is írtak, de a haiku lett költészetük központi, legkifejezőbb műfaja. Remélem, az előző két kötet után ez a válogatás is hasonló sikert ér el, ahogyan majd a sorozat többi darabja is. - Faludy György