Jékely Zoltán válogatott versei [antikvár]

BALLADA A KÓBOR KUTYÁKRÓL Az ötszázéves Villon emlékének Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák, hogy bírjátok ki mostanság a sorsot? Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát, vagy kunyhótájról koncokat raboltok? Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok, s irhátoknak nem árt a hó s hideg, mert éjjelente most nem panaszoltok, vonítgatás a tért nem tölti meg. Züllött ebek, kivert komondorok, örökre elhagytátok városunkat? Feleljetek, lompos kalandorok, talán a város háborgása untat? Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni, étlen gyomor itt csak tovább korog, hogy céltalan már hulladékra lesni, felfalja mind szikkadt embertorok. Kisgyermekek szemétkosárba vájnak, vénemberek piszok között kotornak, kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak, három fillérnek, félpohárka bornak; egekre átkot fogvacogva szórnak, falat kenyérért készek késre menni. -Bizony, jobb most az izmos komondornak fehér mezőn őzet űzőbe venni! • ' ¦ , ¦ I v • I, .t ii-. ¦ ' 1' ¦ '.T riít/iH'"-'