Juhász Gyula összes versei [antikvár]

Juhász Gyula élete művét, összegyűjtött verseit, ebben a kötetben veszi először a magyar közönség. E sorok nem szeretnék feltartóztatni az olvasót: mikor a költő szólhat, hallgasson el minden más hang, még a kegyeleté is. Nem akarok magyarázni: a versek magukért beszélnek. Amit akarok, nem több, mint egy figyelmeztetés: aki itt belépsz, áhítattal lépj be, mert templomba lépsz. A költő, akinek verseit kezedbe vetted, nagy költő, a magyar szellem legtisztább, legelőkelőbb és legmélyebb képviselői közül való. Nagy költő? - kérdezi talán valaki, aki úgy-ahogy már ismerte verseit - hiszen csupa apró verset írt, és jóformán minden versében ugyanaz a hang, ugyanaz a szín, ugyanaz a dallam! Nagy költő? - mikor összevéve sem írt oly sokat. Ez a költő, aki keveset írt, aki csupa apró verset írt, és csupa egyhangúnak látszó verset, ebben a csupa-kicsiben is nagy: épen ebben a nagy. A nagyságnak, a monumentalitásnak talán nem is lehet nagyobb bizonysága, mint ha egy rövid, három-négy strófás versben is meg tud mutatkozni. És hogy Juhász Gyula verseiben lépten-nyomon megmutatkozik: üsd fel a könyvet, és majdnem minden lapon megtapasztalhatod. Aki elolvassa pl. a Vidék című kis tizennégysoros verset, a költőről, aki mint a bakter, kicsi háza mellett, szalutál tűnő életeknek, dalolva néz föl az égre és meghal mint Isten szegénykéje, - az jobban meg fogja érezni a nagyságot, az embernek adatott legnagyobbat, mint harsogó hangú ódák és viharos drámák százaiból.