Katángkóró [antikvár]

Előszó Tisztelt Olvasó! Az 1932. augusztus 11-e Győrasszonyfa életében valószínű egy olyan nyári nap, mely nem sokban különbözött a többitől. A Bálint család életében azonban ünnepnap, hisz világra jött Árpád, a negyedik gyermek. Édesapja cipészmesterként, édesanyja háztartásbeliként nevelte és taníttatta gyermeküket, aki 1944 őszén lett a Pápai Bencés Gimnázium tanulója. Munkáját a ciráki általános iskolában kezdte meg, eközben magyar szakon is diplomát szerzett. Az 1956-os események mély nyomot hagynak lelkében, melyről így vall „Kiszikkadva" című versében: „Nem terem a szívem virágot, meddő, száraz, puszta lett. Kenyérgondok tövisei nőnek, sziksós talajon kihalnak az álmok." Érzi, hogy már az ünnepek sem úgy hatnak rá, mint a forradalom előtt. Erről így ír „Jászolodnál" című versében: „Roncsolt lélekkel topogok előtted. Valaha telitorkú pásztorok daloltak füledbe, birkájuk bégetett. Friss levegővel játszott a szél. Mit mondjak most néked, Maszületett?" 1961-ben letartóztatták; 4 évi börtönre ítélték. A vád: összeesküvés a népi demokratikus rend megdöntése. Erről az időszakról később így vall „Nagypéntek" című versében: „ Éppen három óra. Nem dördülnek meg az egek, nem omolnak össze a templomok - közönyösen áll a világ - és megkövülten látom: én sem gyászolok." 1962 novemberében kedvezménnyel szabadul a tököli börtönből. Ártatlanul történt meghurcoltatása, bebörtönzése nagy törés életében. Szülőföldje környékén nem kap állást, ezért szülei aggódva kísérik figyelemmel fiúk jövőjének alakulását. Édesanyja - akit a felnőtt ember gyermeki rajongással szeret - sokszor imádkozott sírva fia boldogulásáért. A későbbiekben Árpád Simaságon egy rehabilitációs intézetben végzett pedagógusi tevékenységet, majd 1974-től nyugdíjazásáig a dobai elme-rehabilitációs intézetben dolgozott. A tanári munka, a gyermekek születése, a család összetartó ereje, a köhészet, a fafaragás öröme megteremtette lelki egyensúlyát. Árpi bácsi más szemmel látja a világot: a költő szemével, a szobrász szemével, mégis ha olvassuk verseit, megcsodáljuk szobrait, úgy érezzük, rólunk ír, a szobraiban tükröződő valóságot a mi szemünkkel látja.