Keserves fáklya [antikvár]

Halála előtt nem sokkal, 1992. szeptemberében, látván, hogy milyen végzetesen rossz bőrben van, kertjének hervadó fái alatt baráti társaságban üldögélve, olyasmi járhatott az eszünkben: nem várhatunk, hogy majd a nép, majd a magyar nemzet végre szemébe mondja költőjének az igazat. Egyáltalán semmilyen isteni kinyilatkoztatásra nem várhattunk. És akkor közülünk valaki azt monda: - Lajos, meg fogsz halni. De előtted az örökkévalóság. Nagy költő vagy.Ezzel egy kicsit jókedvre derítettük.- Tudjátok, mi az örökkévalóság? - S mintha legyintett volna arra a hatalmas gyémánthegyre, amelynek tetején egy holló köszörüli a csőrét. - Az a madár minden évszázadban egyszer feni meg csőrét a gyémánthegy szikláin. Ha majd ettől a csőrköszörüléstől a gyémánthegy teljesen elkopik, az örökkévalóságnak is vége szakad.