Ki hol nem ült [antikvár]

Ahogy öregszik az ember, a folyamatok fontosabbak, mint a teljesítmények, az úton lét fontosabb, mint az állomások. Erről van szó itt is, mert bizony nem tudtam, mire viszem majd vele - 75 éves koromban írtam első verseimet.A múltam érdekelt. Az életemet vizsgálgattam, hogy ott születtem, nevelkedtem, kivándorló lettem, és alkalomadtán új otthonra leltem. Egy hagyományos kultúrával kezdtem, sok más helyen is egyengettem, de ma már főleg az emlékezetben áll rendelkezésemre. Persze, ez a sorsa sok más magyarnak is külhonban.Akárcsak azoknak, nekem is három lehetőségem volt: beolvadhattam volna; csak magyarnak vallhattam volna magam, vagy elfogadhatnám megosztottságomat: kötőjeles magyar-amerikai azonosságomat. Egyik sem tökéletes megoldás, mind megkérdőjelezhető és következményekkel jár. Többek között azzal is, hogy sokféle magyar van a világban, és jó néhány bizony nem szemérmeskedik: csak ő tudja, hogyan kell annak lenni. Hazulról hozott különbségeink megsokszorozódnak szétszórtságunkban, és az én verseim csak egy megosztott változatát tükrözik a sokféleségnek. Noha nem programszerűen írtam őket - csak úgy, ahogy jöttek - a ciklusok ügyrendje többé-kevésbé ugyanaz mindhárom kötetben. Sajátos életkörülményeim és foglalkozásom szolgálnak háttérként, szabják meg a témakört. Valójában három világom van: személyes, amerikai és magyar.