Ki érti ezt? [antikvár]

A gyűjtemény a szerelmi költészet egyik legrégebbi, legáltalánosabb - "negatív" - tárgyának: a megcsalatás, elhagyatás fájdalmas élményének ad hangot. A hagyományos, "örök" verstárgyat Nógrádi a fogalmazásmód stiláris vadságával, illetve - s esztétikai értelemben még felemelőbben, eredményesebben - az édesanya hajdani, és a húg közelmúltbeli elvesztését felidéző strófákkal újítja meg. Így a két megrázó halált egybefonja a kapcsolatból kilépett társ, asszony, múzsa, szerelmes újrakezdett életének tényével. A nyelvezet stiláris vadságára és a szituációra a költő s alkotása maga kérdez rá: "Obszcén, kegyetlen, nyers a versem? Mondhattam volna szelíden, szebben? Megbotránkoztat? Haragszol rám? Nem a valóság, a vers a botrány?" Nógrádi Gábor ezzel a kötettel a kortárs magyar költészet egy eredeti, radikális teljesítményét hozta létre. Az alaposabb elemzés arra is rámutathatna, hogy a költő a Kéthátú életünkben (1973) és az Alagsori zsoltárok (1979) című köteteiben kezdett törekvéseket eleveníti fel, sűrítve és érettebben.