Kicsi csűr [antikvár]

NOVEMBER, TÉL JÖN Megül a köd, mint régi szerzetes piszkos, vakszürke, vastag szőrcsuhája. Kínlódva, szűrve töri át a fény, s fáradtan hull le a fázós Dunára. A Margit-hídnak nekiütközik, piros busz villan, s a villamos sárga oldala int, míg kígyóként kúszik Budáról Pestre, majd Pestről Budára. ívelt, kifestett, dús szemöldökök a pillérek; a vízben tükrölődznek, tartásuk büszke, könnyed, nőies, nyoma sincs rajtuk romboló időknek. A hídon túl a ködfal égig ér, mögéje bújtak a sárgult platánok, most vetkőznek a Margitszigeten dideregve ez aranyhajú lányok. A hegykaréj is eltíínt odaát, fehér sirályok hangos raja szálldos. November. Tél jön. Házakba szorul, hogy kialudj a jól magát a város.