Kifosztott ragyogás [antikvár]

újjászületés Fura ruhákban jársz, alternatívnak mondatod magad, de még azt se tudod, mi az, hogy grunge. Menekülsz a realitásból. Néha úgy teszel reggel, amikor felkelsz, mint aki meditál (persze csak ha este valahogy hazakeveredsz), s a szokásos ereket bevágod csuklódon. Kábultan állsz a kád mellett, de még képes vagy eszedbe juttatni: tüntetés volt ma a kormány ellen, te pedig nem mentél el. Alibid: nem szereted a tömeget. Tépelődsz, idézet tör belőled fel: „Nem haldoklom én, így élek" - és a mentőket kihívod „egy öngyilkos őrülthöz". Amíg várod, hogy robajjal beállítsanak, az újjászületés képei mélyrepülésben, mint fecskék eső előtt (mintha ott se volnál) átcikáznak rajtad. Ágyad fejénél a falról a kereszt leesik.