Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly válogatott költeményei [antikvár]

Kisfaludy Sándor. A mult század elejen két költő vette be magát legjobban a kevés magyar könyvolvasó szívébe: Csokonai Vitéz Mihály és Kisfaludy Sándor. Mind a kettőnek szerelmes versei tették ezt a nagy hatást: Csokonainak eleinte boldog reménységtől duzzadó, aztán bánatos lemondást beszélő költeményei; Kisfaludynak meg sokáig búsongó, epedő, aztán végtelen boldogságot hirdető dalai. Olyan volt az élete is mind a kettőnek, mint a versei. Csokonaié csupa szomorúság, néha-néha felvillanó reménységgel, Kisfaludyé érdekes, kalandos élet, melynek szenvedései csak arra valók voltak, hogy a költőt szívből fakadt, szép, bánatos dalok írására ihlessék. Kisfaludy Sándor 1772-ben született Sümegen, Zalamegyében. Elemi és középiskolát Győrött végzett, mert szülei a győrmegyei Tétre költöztek. Mindvégig a legkitűnőbb tanulók közé tartozott. A bölcsészetet és jogot Pozsonyban kezdte tanulni, ahol tanuja volt az 1790-91-iki országgyűlésnek, melyen a József császár alkotmánytalan kormányzása alól felszabadult rendek tanácskozása roppantul föllelkesítette. Az irodalom már itt kezdte érdekelni; járt a német színházba, olvasott és fordítgatta a német költök színdarabjait.