Kitakar a pillanat [antikvár]

Hátsó táblája enyhén kopottas.
Hegyi Balázs első verseskötete több mint harminc év tapasztalatát érzi, kínálja elénk. Versei fűcsomók, kövek közül kihajtó virágok egy hosszú út fordulóin. Nagybetűt, pontot, vesszőt hiába keresnénk bennük, mintha egyenként születnének a szavai. Mégis mondatokba rendeződnek, a sorok fegyelme izgalmas feszültséget teremt közöttük. Ez a költő nem másoktól tanulta a versírást, nem lassanként talál rá saját hangjára. Befelé figyel, mint a próféták, ezer évekkel ezelőtt; ámulva rakja egymás mellé a szavakat, és megrendülve mutatja fel őket. Egy kétsoros verset idézek a kötet legelejéről: számban pöcökként feszül az ítélet hogy élek (Ítélet) Aztán egy későbbi költemény utolsó hat sorát: tenyeremben csak ránc maradt és a nyirkos föld szaga és ezt ezt nyújtsam most neked ajándék helyett? (Amikor én kerültem sorra) Igen, ezt nyújtja, s mi nem vágyódunk különb ajándékokra.