Koktél és bakelit [antikvár]

Részlet: SZAMLA * az eltűnt ital nyomában Hogy mi mennyit összeittunk. És mindben emlék. Asztalok, korszakok, ott-ülők. Voltak, akik már mentek. Lettek, kikért ma is ringbe mennék. Voltak barátok, szeretők, és volt, ki egyik is, másik is lett, mikor hogy. Hogy - mikor? Hol, meg hogy volt? És én ki lettem, akkor-ott? Már megkeveredik a gyomromban is. Hát a fejben? Ez az újrakortyolt íz ugyanaz még, mint akkor volt? Vagy ez az egyik idő, a mai, mixeli át a régit? És csak most hiszem, hogy úgy volt? És onnan, a múltból, az újbólt is újraélhetem? Mint innen nézve vissza: hol előre, hol hátra rántva egy elnyútt lemezen? Hogy mikor és milyen volt a város, a Tisza, és ők? Na meg én? Keresztülbukva ezen meg emezen? És azt, hogy az egész mit adott? Talán megértem spekulálok, ahogy meg-megbillenve sorban beteszem egy zenegépbe apróim, majd a pultig visszatérten), ha korábbi, ködbe-ment köreinket megint kikértem. És még a meg-sem-történteket is meg-megélem. Mint az álmot. Lépdelve tovább egy pengeélen.