Költemények [antikvár]

Előhang. Érzelmek, eszmék, amik ott zsibongtok Koronként keblem, szivem rejtekén, - Ha lelkem szárnyát nem kötik le gondok - Titeket csengő rimbe szedlek én. Néma betükben élnek a papíron, Tükrei lesznek, majd ha meghalok, - Ugy amint őket fölnevelni bírom - Valómnak a vig, bánatos dalok... Szálljatok lelkem tüzes kohójának Sziporkái el, messze szálljatok... S ha utatokban bús kebelre leltek, Neki örömet és fényt nyujtsatok. A szenvedők, a koldusok panaszát Szavatokra a remény váltsa fel, Biztassátok, hogy hozzátok hasonló, vidám kedélyre, boldog sorsra lel.