Közelebb... [antikvár]

E kötet amelyet a kedves Olvasó a kezében tart - és talán végigolvassa, esetleg csak beleolvas - Antalfy István immár harmincadik önálló, ezen belül a tizenhetedik verseskötete. E kötet versei többségükben valamiféle szomorkás, búcsúzás, elköszönés, „elmenőben" hangulatú, finomlelkületű versek. De hiszen a korábbi köteteiben is jócskán találhatók ilyen jeliegű-hangulatú írások. Mindez arra utalandó, hogy „nem tudni sem a napot, sem az órát " Vagyis ahogy egyik versében írta - már jó néhány évvel ezelőtt - „Készülök végső ünnepemre " Hála Istennek, ez idáig mindannyiszor korainak bizonyult. Most, nyolcvankét évesen, ha nem is várja (ne is várja!) de bizonyára közelebb van a perchez, amikre utalnak ezek a búcsúszavak. Én indokolásul a kötet címére írom e sorokat, kissé magyarázva, de azzal is megtoldva, hogy az eddig megjelent köteteinek egyikében sem szerepel, nem tűnik ki belőlük, hogy Antalfy István a Pilinszky díj, a Krúdy Ezüst Emlékérem tulajdonosa, az írószövetség tagja, és ez évben a Magyar Kultúra Lovagjává avatták. Talán így teljes a kép. Jómagam is köszönöm - a szerző nevében is - ha legalább bármilyen mértékű örömet szereztek Antalfy István e kötetben megjelent versei. Ez az ő számára is megnyugvást jelenthet, s főleg, ha visszajelzések is eljutnak hozzá. Megérdemli az odafigyelést. lovag Kanizsa József író, költő a Krúdy Gyula Irodalmi kör titkára