Kráterek a szívemen [antikvár]

Előszó A kézirat olvasása közben engem szárnyak emeltek fel, fel az égig, s nem féltelek már, hogy beszippanthat téged a mélység. Gyógyult lelkedet örömmel befogadjuk, a sivatag már rég kivirágzott, s a hétköznapok mélyén ünneplőbe öltözve böjtöl a szíved. Sebeid tovább gyógyulnak a hamu alatt, és előbújnak a mindenség Istenének kertjéből az illatozó ünnepnapok. Te már meggyőződtél, hogy az idő végtelen, s azt is felismerted már, mily csendes a hűsége, miközben az Isten elragadtatva nézi a teremtés szépségét, és várja kitartóan, hogy a gyarló ember már ne romoljék el soha többé. dr. Fóti János