Két kenyér között az este/Macskaszerdák [antikvár]

Birtalan Ferenc tizenhatodik kötetével ajándékozza meg olvasóit. A költő soha nem törekedett rivaldafényre, de évtizedek óta roppant tudatosan építi életművét, senkiével össze nem téveszthető költői világát. „A legalanyibb közéleti, s a legközéletibb alanyi költő" - állapítottam meg róla korábban, s a jelen kötet is igazolja ezt a látszólagos paradoxont. A gyermekkor földjének visszahódítása, a tragédiák sorával terhes civil lét lírai feldolgozása és meghaladása felkavaró élményekkel gazdagítja a hozzá fordulókat. Amikor saját örömeit mondja, a mi örömeinkhez ad újakat. Amikor sorsa kudarcait mondja verssé, a sajátjainkat segít feldolgozni. A szerkesztő, aki lassan fél százada figyelheti baráti, de azért kritikus szemmel a magasodó katedrálist, reméli, hogy sokak gyönyörűségére épül az. A kövek, gerendák kiválasztása - a versekké vált tornyok magasa - valódi mesterre vall. Gyimesi László A Tetovált csuhébabák reprezentatív gyűjteménye után szerényebb terjedelmű, de nem kevésbé fontos kötettel jelentkezik Ádám Tamás, az egyre megkerülhetetlenebb - valóban autonóm - költő. Megengedőbb hangon szól, mint korábban, megszabadul formai bűvészmutatványai nagy részétől is, hogy a tartalomra, az emberi üzenetre összpontosíthasson. Visszanyúl a költészet aranykoraihoz, hol a zsoltárok érceit zengeti, hol Burns kutyáinak kínál magyari koncot, de mindvégig tudja: szárnyalhat bár verseiben a balladás zöld csikó, vagy a többre érdemes jövő, gondosan elrendezve, mint macskaszerdákon a repülés, mindenképpen a leszállópálya a fontos. A megérkezés anyaföldje: a befogadó közeg, a versre tárt ablakok, a szép szóra szomjas százarcú élet. Alapértékek határozzák meg, hordozzák ezt a költészetet: a létezés, a szerelem és a halál játékai lendítik egyre magasabbra. Ütőereihez a múzsák, vagy az istenek ujja tapad, a versek ritmusában, dallamában talán szelídebb holnapok ígérete szorong. - Gyimesi László