Bővebb ismertető
Aki ismerte harsány hangját, karjának szélesen ívelő, gyors mozdulatait, az egész személyiség túlfűtöttségét, tettrekészségét, mindig ki-kell-találni-valami-újat célzó elszántságát, nagyon meglepődhetett 1994-ben, amikor negyvenéves kényszerű hallgatás után (a sci-fi ügyében végzett hatalmas munkáját nem számítva) költőként is ismét a nyilvánosság elé lépett Út a folyóhoz című válogatott verseskötetével. Negyven év titokban készült verseiből válogatta, szakszerű baráti segítséggel, azokat a költeményeket, amelyek éppen nem harsány hangjukkal, tettre és harcra készségükkel ragadták meg az olvasót, hanem egy mélységesen rezignált, töprengő, vívódó, önmagával belső vitát folytató, az ellenségesnek ismert külvilágtól elforduló, gyakran miatta keserű panaszra fakadó személyiség pianóra tompított előadásmódjával. A magabiztos Kuczka mögött belül húzódott az igazságát sokszor megtámadva érző költő küzdelme az önmagában kikovácsolt értékrendnek az értékválságba sodródott társadalommal szembeni megmentéséért.
1998-ban az igazát egyre nagyobb veszélyben érző költő ismét új hangot talált: prófétai indulattal támadt a népnyomort hozó vadkapitalizmus ellen Haláltánc című kötetében, majd 1999-ben a mindenkori elnyomottakért, megkínzottakért hallatott egyszerre fohászt és mennydörgött átkokat az emberpusztító erők ellen a Seregek Ura versciklusban.
Úgy éreztük: Kuczka megint magára talált tettre és harcra készségében, újult erővel küzd a következetesen vállalt és vallott hitért.