Laokoon fogása [antikvár]

Megszoktam Megszoktam, hogy szétnyílik lelkem, esténként mindenkit bebocsát, s eljátssza titkon másnak is talányos, hallgatag dalát, én már néha csak úgy vagyok, kivárva lassan, mint a rög, hiszen belém a reménység magot érlelni költözött, és úgy is, mint a szótlanok, vagy némák intésre várva, tudom, a lelkük felragyog, gyűjtőknek boldog áruháza, de pokla kígyózó végtelennek, mert saját bőrömben én vagyok, jelzőket akaszt rám a század, vizslatni bőrömben mit hagyok.