Legendák a nagyapámról [antikvár]

A halhatatlanságra, a maga örökéletére nem hiszem, hogy valaha is gondolt volna Reb Mayer Litvák, az ütött-kopott lovag, a nagy csontos ivadék, aki örökké az élet apró bajaival bíbelődött, de aki imádta az életet. Az élet és a munka termi meg Litvániában a lukrativ mészárszéket, melyet nemcsak fejleszteni lehet, hanem elhanyagolni is. Elhanyagolni és elpusztitani mámoros pillanatokért, melyekben kiél emberöltőre való életet. S hogy a mámort mi szerzi meg, dal, asszony vagy bor, az egyre megy. Mert kupák csengése és édes meleg karok kulcsolása lopva csak egy célt szolgál: hogy dalra gyujthasson Reb Mayer Litvák, hogy ragyogtassa isteni adományát, lélekbemarkoló énekmüvészetét. És amikor énekel, a mámor áhitattá tisztul, levedlik róla folt, minden emberi gyarlóság, elfeledkezik, hogy kocsmában vagy Isten házában énekel-e, elfeledkezik a kilé-ről, a rase kól-ról, akikkel az izgága ember örökké hadban állt, Litvánián innen és tul hires nagyszerű improvizációiról, melyek alkotó tehetségét tanusitják és nagyszerű qualitásai ellenére mégsem tud polgármódra gyökeret verni. A hitközségek kántori müködését és magánéletét egyházi elvek szerint kifogásolják és ezt Reb Mayer Litvák nem bírja elviselni.