Álmok szállodája [antikvár]

Táblái kopottasak, lapélei foltosak.
A versnek, ha jó csábító, szinte csak rejtett értékei vannak, amelyeket apránként és mindig a kellő pillanatban tár elénk. Az a vers, amelyről már mindent tudunk, unalmas, ásításra ingerlő fecsegő. Vannak versek, amelyekről mindent tudunk mindaddig, amíg olvasni nem kezdjük őket. Ünnepi máz vonja be őket, alig láthatók. Az ünnepi máz az ismerős, a szavalatok hanghordozása, az időzített crescendók és hatásszünetek. Meglepő dolgok történhetnek ezekkel a versekkel, valahányszor egy-egy életmű kellős közepén, egy gyűjteményes kötet oldalain találkozunk velük. Például az, hogy végigolvassuk és továbblapozunk, csodálkozva, hogy miért is kerültek ezek a szürke sorok a többi közé. Néha - ritkábban - hirtelen ünnepszagot érez az ember, és elkezdi elölről olvasni a verset. De ez már az az egyetlen lehetséges ünnep, ami belülről feszíti, robbantja szét a dolgokat, és „észrevétlenül a magas C-nél kezdődik".