Madárijesztők évada [antikvár]

Részlet: HOMOK I. Homokidőt élünk, szerelmünk is homokból, barázdákat szánt a szél rajta, hieroglifákat rajzol, letörli, halak kopoltyúi emelkednek s hullnak a homok mélyén, eltemetve meghalnak, amiként a homok betemet mindent, még a szerelmet is, mely ugyancsak homokból van, igen, homokból. Rikoltva csapnak le a sirályok a halrajokra, csőrükben csak homok csikorog. Teszek egy lépést, majd még egyet a homokban, az égen pedig valaki megfordította a napot, most a tüzes homok a földre ömlik, számolja a számomra maradó perceket. Újabb lépés a homokon. És újra egy. S lépés még, lábam pedig bicsaklik össze, homokvár tornyai. Elröppen a testem - dagadt léggömb, belőle süvítve forró levegő zúdul ki. Valahol fönn, ahol a ballonrongy meghasítja a hűvöst, válnak le a szemek és szállnak el: mállók, omlók,