Magunk rabságában [antikvár]

ELOSZO!Világunk bölcs Teremtőjének csodálatos ajándéka az, amikor valakiben, valamily módon a tehetséget kidomborítja. A festő vagy szobrász remekművével kápráztatja a szemeket, a zeneszerző a hangok gyönyörű harmóniáját szedi egycsokorba, hogy szerzeményeivel a füleken keresztül érje el a lelkeket, míg a költő az gazdag szókincsével önti rendezett sorokba gondolatait, mert be akar nyúhii embertársai szívének legmélyebb, legtitkosabb zárkájába. A költő talán Isten kiválasztott hírnöke?Talán üzenethordozója, aki minduntalan gondolkozásra buzdítja honfitársait!?Szolgaságunknak vége lesz-e, vagy más jármára termett a magyar? Meddig búzzuk a csúfos igát, vagy bennünket a gyalázat nem zavar?" (Kovácsy József: SÁRHELYEK)Kovácsy József költeményeivel először magyar rádióműsorok szerkesztése közben ismerkedtem meg. Megismerni annyit jelentett, mint megszeretni. Nem voh olyan alkalom, legyen az hősi megemlékezés, gyászünnep, vagy mindennapos emigrációs probléma, amelyre ne találtam volna odaillő Kovácsy verset. Versei pontosabban, tökéletesebben fejezték ki mondanivalómat, mintha saját gondolataimat használtam volna.Szelíd szavaival sokszor simogat, máskor pedig olyan régi szép magyar emlékeket fest lelki szemeink elé, hogy szinte érezzük az akácfavirág vagy a friss széna illatát. Máskor pedig kegyetlenül vág és ostoroz, lelkiismeretünket akarván felrázni mély áhnából!Mondanivalója előbb vagy utóbb mindig visszatér magyarságához. Ötven éves emigrációs élet után is kisugárzik soraiból a Magyar Haza szeretete; kesereg Trianon áhíoksága felett, vagy a népünkre nehezedő idegen iga miatt s mégis rendületlenül hisz fajtájában, a jobb jövőben, de mélységes megvetéssel sújtja azokat, akik feladták a harcot és magyarságukat!