Margiász Humániász [antikvár]

Eposz a XX. század végén? Az bizony, mégpedig jóféle diákeposz, szabályosan hömpölygő hexameterekben. Írójuk a Tóth Árpád Gimnázium humán osztályában koptatta az iskola padjait 1992 és 1996 között. Harmadikos korában invokálta először a múzsát, s az első eposz kedvező fogadtatásán felbuzdulva - s eposzba illő élményeket átélve - negyedikben újabb, jóval terjedelmesebb munkára áldozta szabadideje egy részét. Nagyszerű játék ez, a cselekmény fordulatai mellett komolyan kell venni az eposzi kellékeket, az elődök jól ismert stílusát, fordulatait. Igazi patetikus szárnyalás és finom irónia, olykor vaskor hétköznapiság jól megfér együtt ebben a műfajban. Az ötlet nem polgárpukkasztó mint a XX. század újítóinál általában, mégis igazi meglepetés, igazi bravúr. Érteni persze leginkább azok tudják, akik jól ismerik Homéroszt, Vergiliust, nekik külön örömet szerezz egy-egy jól sikerült utalás (evokáció). Az eposzírók mind így hajtottak fejet elődeink előtt. Ám páldáink vannak rá, hogy kevésbé hozzáértők is jól szórakozhatnak rajta.