Megkövült varázslat [antikvár]

A varázslat attól lesz varázslat, hogy megfejthetetlennek tűnő rejtély lappang benne. Egy titokzatos borzongás veszi hatalmába az embert, és ez a jelenség gondolkodásra ösztönöz. A gyémánt is úgy keletkezik, hogy az elszenesedett növények idővel megkövülnek. Ilyen megkövült varázslatos gyémántdarabkák N.Erna versei. A kötet címe: "Megkövült varázslat" találóan fejezi ki ezt a gondolatot és a tartalmi mondanivalót. Példátlan tömörség, pontos mondatszerkesztés és finoman erezett lírai képek jellemzik verseit. A valamire várás gondolata az örök lemondás, a reménytelenség szinte az elviselhetetlenségig fokozódik költészetében. Itt a szellem jósága megálmodott reménység, egy fölmagasztalt életeszmény, amely a létezés határain tudatosodik az emberben. Születéskor fehér galambként repül elménkbe, halálunkkor megtépázott kormos varjúként távozik. Így a lét és a nemlét kibékíthetetlen ellentéte, kérdése, súlyponttá válik költészetében. Igaz, már Odüsszeiában is Athéné azt mondja Télemakhosznak, hogy az égi lakók sem tudják elűzni kegyeltjeiktől a halált. Az ember, az irracionálissal áll szemben, és nem segíthet Platón elmélkedése sem az Egyről és a Semmiről, mert a halállal az elmélkedés is semmivé válik. A megtartó remény talán a szerelem, a felparázsló életérzés, amely az elmúlás elé áll, hogy legyőzze a szürke, semmivé foszló hullaszagú magányt.