Bővebb ismertető
Előszó
A vers tartalmi része írójának énjét vetíti elénk, felfogását az életről, a világ jelenségeiről, életében átélt eseményekről.
Verseim, mint az előző kötetben is (Alkonyati harangszó) a hagyományos verselést követik. Arra törekedtem, hogy mindenki megértse, zenei ritmusa, simulékony, gördülékeny legyen. Szívesen írok bánatról, örömről, régi kedves emlékekről, akár velem történtek meg azok, akár másokkal. Különös érzékkel pedig szülőföldről. Istenről, nyomorról, szenvedésről, szerelemről, boldogságról. Bár verseim egyrésze egyéni ihletésű, benne,, mégis az általános emberit szólaltatom meg, remélve azt, hogy belőle kedves olvasóim is ki-étzik, hogy az ő sorsuk is benne van, a versek hozzájuk is szólnak.
A versírást kissé szolgálatnak is tekintem, eljegyezve a szülőfölddel, népemmel, hazámmal. Ha kedves olvasóim ebből parányit is kiéreznek, akkor már nem írtam hiába.
Ez a kötet két szempontból is különleges. Egyrészt, mert két versíró közös munkája. Egy a szülőföldről elüldözött emberé , de - aki már elfeledte és megbékélt szívvel megbocsátotta a megaláztatásokat és a azülőföldtől távol pergeti életét. A kötet másik szerzője a szülőfalumtól nem messze tájról került oda, de hasonló érzésekkel és kifejező készséggel ugyanúgy a szülőföld megszállottja és versei is ugyanabból a talajból táplálkoznak: a haza, a család, a táj, a természet, az istenszeretet és annak kitárulkozása az emberi szívek felé.
Szeretetet tartva a legszentebb érzésnek örülnénk, ha soraink a szeretet szikráit közvetítenék gyűlölködő világunkba, hogy kitárt szívvel forduljunk embertársaink felé, hogy szebb, emberibb legyen a föld.