Bővebb ismertető
A KÖLTŐ ÉS A KÖLTEMÉNY
1956-ban, halála centenáriumán, Heinrich Heinének, az emberiség egyik legnagyobb költőjének emléke felé fordul a világ. Nemcsak ama költő felé, ki a szerelemnek, májusnak, emberi vágynak, érzésnek legmélyebbről jövő, feledhetetlen s örök dalait hagyta reánk -hanem afelé is, aki emberi példaadással és a művészet legmagasabb rendű eszközeivel harcolt a békés emberiség éppily örök eszményeiért. S mert ezek az eszmények most, a költő halálának százéves fordulóján, híveiktől a helytállás teljét követelik meg, a Béke-Világtanács határozata okkal idézi meg idén - Dosztojevszkij, Mozart, Rembrandt, Shavif s az Ember alkotó géniuszának más képviselőinek társaságában - Heinrich Heine emlékezetét. Nem azét, aki száz éve halott, hanem azét, aki halhatatlansága első évszázadának határkövéhez érkezett: aki élőbb, mint valaha. S akinek ihlete, akinek minden sora erő és bátorítás gyönyörű forrása, hatalmas kútfeje mindazok számára, kik örök eszményeit vallják s értük a helytállást vállalják.
A béke legszebb vallomása pedig, a német miUtarizmus legnagyobb ostora s a békés demokrácia világszolidaritását vállaló német egység és hazafiság legszerelmesebb himnusza Heine egész életművében, sőt a világirodalom összes nagy műremekei közt épp ez a nagyszerű költemény, melynek címe: Németország. Téh rege. Heine halálának centenáriumán a költő emlékét legméltóbban s leghasz-nosabban magának Heinének szavaival ünnepelhetjük - s épp ezzel a szavával, e korszakos jelentőségű művével, melynek bár igénytelen, de első teljes magyar fordítása e lapokon kerül az olvasó elé.
Heinrich Heine német költő, a világirodalom egyik legnagyobb lángelméje 1797. (saját vallomása szerint 1799) december 13-án született a Rajna partján, Düsseldorfban, s 1856. február 17-én a Szajna partján, Párizsban halt meg, ahol férfikorát 1831 óta emigránsként töltötte el. Még odahaza élt, Németországban, mikor első
mm
íi.