Nyugati magyar költők antológiája 1980 [antikvár]

Általában elfogadott kiadói szokás antológiát ellátni elemző, értékelőrangsoroló bevezetéssel. Jelen válogatás nem indul ilyen tanulmánnyal; e kis írás személyes megjegyzésekre és bizonyos szerkesztésmódszertani elvek ismertetésére szorítkozik. Elöljáró beszéd, nem bevezetés. Őszintén szólva először meglepődtem, hogy a Protestáns Szabadegyetem engem kért fel a szerkesztésre, de a megbízatást szinte habozás nélkül elvállaltam: a kivételes alkalmat meg kellett ragadni, méghozzá késlekedés nélkül. A válogatást megelőzendő olvasás és újraolvasás olyan felfedező utat jelentett számomra, amelynek végigjárásától több fontos kérdésre szerettem volna választ kapni; nevezetesen, van-e „nyugati magyar költészet"; ha van, mik a fő jellemvonásai; a nyugati magyar költők művei miben különböznek a Lajtától keletre élő magyar költők írásaitól; és végül, van-e valami lényegileg közös sajátosság, ami a Nyugaton fogant magyar irodalmi alkotásokban fellelhető, ha mégoly különbözők is stílus, szóhasználat, téma s életfelfogás tekintetében. Nem tudom, e kérdésekre sikerült-e választ találnom. Mindenesetre úgy éreztem, hogy a fenti problémakör megvilágításához széles, átfogó jellegű szerkesztői módszer szükségeltetik, amely egyetlen fényforrást sem hagy figyelmen kívül, csak azért, mert az nem világítótorony reflektora, hanem biciklilámpa. S különben is, az antológiaszerkesztő is csak saját látóképességéből, szeme érzékenységéből indulhat ki; nem az ő feladata válogatásával megjövendölni, száz év múlva ki pislákol majd az őt ma körülvevő fények közül. Ez a jövő kritikusaira és olvasóira tartozik. A szerkesztőnek szerintem két dologtól kell óvakodnia: ne viseljen napszemüveget a sötétben, és ne léptesse magát elő önkényes lámpaoltogatónak. Szerkesztői gyakorlatomban ehhez tartottam magam; ezért a résztvevő költők aránylag magas száma az antológiában. Ám bármennyire is tárgyilagos szeretne lenni a szerkesztő, antológiája végső arculatát elkerülhetetlenül befolyásolja saját ízlése, esztétikai és egyéb beállítottsága. Nyilván ezért több antológiánkban a kísérletező, újító, korszerű vers, mint a hagyományos nyelv- és formahasználatot követő írásmű.