Nyugati szél [antikvár]

"Hol a Kék Kálló füves partja körülfutja az Angyalost, belenéztem az őszi napba és szót hallottam, dallamost" Így kezdtem, már nyugati emigránsként "Első versem születése" című, verses visszaemlékezésemet arra a felejthetetlen élményre, amelyből, egy teremtő pillanatban, nyolcéves gyermekelmémben elindultak első versem sorai. Konyárról, észak-bihari "nevelő falumból" szekereztünk át szomszédos szülőfalumba, Hencidára, ahol 1915-ben világra jöttem. A régi Sárrét egy maradványának, az Angyalos nádasnak ringó-lengő-hullámzó nád és sás "tengere" mellett vitt az utunk, és egyszerre csak "a szekérzörgés ritmusára úgy táncoltak friss soraim, mint a tüzes nap víg sugára a nád bokrétás bogain." Attól kezdve egyre jobban éreztem, hogy költő vagyok, költő, akinek kötelessége választ adni a körülötte hullámzó magyar életre. Tizenötéves koromtól fogva rendszeresen írtam és gyűjtöttem verseimet: hivatásos író, különösen pedig népem életét, mélységes emberi és nemzeti tragikumát megörökítő költő akartam lenni, aki azonban büszkén ápoltam magamban eredetileg hajdúböszörményi származású nemzetségem hajdú hagyományait is. Ezért mentem, a Debreceni Református Kollégium gimnáziumában 1933-ban tett érettségi után magyar-német szakos bölcsésznek a debreceni egyetemre, - ez utóbbi szakra azért, mert a német volt az egyetlen modern nyelv, amelyet akkorra már egyetemi szinten tudtam használni.