Örmény költők versei [antikvár]

Szajat-Nova Gázel Tőr nélkül is sebzed szivem, vágyaim gyilkolója, te! Ne hamvassz el idő előtt, lelkem emésztő lángja, te! Királyi mesterek mive, szivem bíborpalástja, te! Egyiptus-föld, Arábia és Khorasszán rózsája, te! Süt arcod tündökölve, mint kohóba zárt arany zsarát. Ki nem látott, hozzád siet, eszét vesziti, hogyha lát, igézetedtől esztelen, vágyódva hivja a halált. Szattyánba foglalt drága kép aranyra irt csodája, te! Ó, hány halandó csüggedez, mert senyvedő foglyod maradt! Mint ritka kincset, néhanap pillantjuk csak meg arcodat. Parancsolód kegyes, hogy igy szemünknek boldogságot ad. Örökkön nyiló rózsakert hömpölygő illat-árja, te!