Őszi sóhaj [antikvár]

Átsütve kóbor fellegeken Valószínűleg kevés újságot olvasó, verseket kedvelő ember él Kecskeméten, akinek nem cseng ismerősen Antalfy István neve. Sok-sok verset publikált az elmúlt 50-60 évben, és ezekből adunk közre egy válogatott csokrot most, ebben a könyvben. Ne várjon senki tőle olyan elképesztő csodákat, miközben felüti kötetét, mint Ady Endre, József Attila, Nagy László verseit olvasván. Bár mindegyik jeles előd ismerete és szeretete is érződik, a kecskeméti költő strófáiban. Antalfy költeményeit az teszi széppé, jóvá, vagyis kellemesen fogyaszthatóvá, hogy minden hivalkodó, nagyvilági cicomákra fittyet hányva, tud egyszerű maradni, kerülve 1 a költészetre épp úgy, mint a többi művészetre, évszázada rátelepedni igyekvő - rózsaszínű vagy lila ködöt. És közben az embersége úgy süt át a sorain, mint Nap a kóbor fellegeken. - Tessék mondani, kell ennél több napjainkban? "Szelíd szavakkal szólok hozzád, / tenger lágy hullámaival" - írja egyik versében. És ugyanilyen kedves, szívet melengető, vagyis többszöri olvasásra érdemes az összes többi sora is. Mert az ő szelídsége mindennapjaink egy-egy darabját, pillanatát veszi féltőn a tenyerébe, hogy versekké szelídítse valamennyi. Bár ebben a válogatott kötetben ifjúkori költeményei is olvashatók itt-ott, a kiadó csak azért húzta ki régi versei alól az évszámokat, mert értéktartóak, vagyis bármikor íródhattak volna. Hiszen Antalfy István, miközben megélt 80 évet, ugyanolyan őszintén egyszerű, másokért önmaga sorsán át aggódó, konok és őszinte versíró maradt, mint ifjú korában.