Pannóniai ének [antikvár]

Részlet: "Haza... A szó egyszerre jelenti azt a népközösséget, amelyikhez tartozunk, és az otthont, ahová oly sokszor vágyunk, hiszen ott véljük megtalálni régenvolt-mimagunkat, emlékeinket. A szülőföld parányi hazánk. Olyan föld, ahonnét kiszakadtunk, de ahová visszakívánkozunk, mert hisszük: mindig akad valaki, aki vár ott bennünket. És ha már senkisem marad, akkor az emlékek ölelnek körül, idézik meg a letűnt időt, a majdhogy nem valóságosat. Haza... Ország és otthon. Végtelenség és parányi pont. Múlt és jelen. Egy ember, egy család és az egész nép. Nem is csak a ma élők, hanem az előttünk-voltak, tízévvel, százévvel, ezerévvel ezelőttiek. Gyermekkorunk botladozó első lépései, anyánk babusgatása és apánk szigora, szemünk világra-nyílása, az első mozgá3, az első hang, az első észrevett tavasz és tél minden-minden, amit a világ kincsként elénk tárt, és minden, amit belőle önmagunknak kincsként megőrizhettünk. Az otthon ajtajából tekintettünk először kifelé a világba, hogy azután egyre nagyobb köreit fogadjuk magunkba. És lett hazánk az otthonon túl a közvetlen vidék, a távoli vizek-hegyek-falvak-városok; embersorba kerülésünkkor az ország: a nép és a föld."