Parányt sodor a sors [antikvár]

üzenet innen.Emlékül férjemnekValamikor hajdan, régen, szeptember elején Bolondos, bohókás ígérettel jöttél, Dalokál, táncokál, vok magányos lélek, Boldoggá teszel, töretlenül hitted.Suttogták: Őrültségre készül szegény, balga, Két serdülő mellé harmadikat hozna, E frigy tiszavirág, csak kérészéltíí lehet!" - Dehogyis hallottad, a világ nem érdekelt.Dacoltál mindennel, s mindenkivel. Nehogy ellibbenjek, elkérted a szívem. Jégcsipke ruhám kért: Merj hiimi a jóba'! Melengető napsugár szikrát vet a hóra.Próbáltál megóvni: fekete felhőktói. Világ szájától, kígyóknak mérgétől. Lelkem cserepeit, miket reggel egyberaktál. Estére ismét széthullva találtál.Vízeső, földig hó, sosem volt akadály. Sárban, égig ködben rohantál hozzám, Fájó lelkemnek fészkét pihével bélelted, Sorsom ütései nagyon ne fájjanak nekem.Naponta becéztél, suttogtad fülembe: Hozzám küldött az ég, köszönet jár érte!" Tenyereden hordtál, teli szívjósággal. Félőn figyeltél, örök aggódással.Majd váratlanul Te lettél beteg, -Minden szívverésed reszketve figyeltem. Vizes ruhával borogattam lelked. Kicsit még maradsz, töretlenül hittem.